Története

 

Azokon a vidékeken, ahol a földből hőforrások törnek elő, az őslakosság évszázadok, sőt évezredek óta élvezte a gyógyvizes fürdőzés jótékony hatását. A termálfürdők már az ókori világban is szalonként, találkozóhelyként és a társalgás színhelyeként működtek, emlékei máig megtekinthetőek Aquincumban. Attiláról, a rettegett hun királyról sokan tudni vélik, hogy pompás fürdőkkel vette magát körül, melyek nemcsak a napi tisztálkodás helyszínei, voltak, hanem egyben áldozóhelyekként is szolgáltak. A Szent János-rendű keresztes lovagok voltak az elsők, akik felfedezték városunk bugyogó forrásainak jótékony hatását, és azt felhasználva gyógyítottak ispotályukban. A vár nyugati oldalától kicsit északabbra fakadt a salétromkénes víz, mely oly bőségben tört fel a sziklából, hogy a várat körülvéve mocsarat és ingoványt képezett. Rákóczi Zsigmond, a vár újjáépítője, prédikátora szerint azért is választotta lakhelyül Szerencset, mert gyakran vette igénybe e gyógyvizet köszvénye gyógyítására. II. Rákóczi Ferenc is hasonló egészségügyi problémák miatt látogatta előszeretettel Karlsbad mellett a vidéki, így a birtokán fekvő szerencsi fürdő kén-, jód- és vastartalmú vizét. Comenius 1675-ben így fogalmazta meg a Balneum szerepét:

"A fürdőházban lemossuk a szennyeket, avagy vesztég-ülve a fördőkádban: avagy felülvén az verítékeztető padra, és megvakarjuk tajték-kővel (magunkat) (...) Lábainkat belétesszük a lábmosdó edénybe."

A XIX. században külön kultusza lett a fürdőbe, gyógyfürdőbe járásnak, sorra épültek az ország közfürdői. Városunk melegvizes fürdője nagyon kezdetleges körülmények között működött az 1890-es évek elején, reggel 6 órától este 7 óráig, 30 koronás jegyárak megfizetése mellett csalogatva vendégeit. Ugyanakkor a szomszédos bekecsi fürdő bérlője, Schwartz Sámuel többféle szervi bántalmakra gyógyhatással bíró kádas tükörfürdőjét, vendéglőjét - ételekkel, italokkal, olcsó árakkal és igény esetén szállással, mindenféle hirdetményekben reklámozta magát. A helyi korabeli sajtóban a közeli Erdőbénye Gyógyfürdő féloldalas keretes hirdetése, a megújított állapotú klimatikus gyógyhely a fővárosival vetekedő szolgáltatási színvonallal invitálja a szerencsi polgárokat a fürdőidény kezdetekor. Nem csoda hát, hogy városunk lakosai évről évre sorra emelik fel szavukat - pláne a nagy kánikula idején -, hogy a melegvíz mellett lévő helyet fürdő céljára alkalmas épülettel lássa el az elöljárósága. 1899-ben úgy vélték, hogy az óvoda és az állami iskola építéséből fennmaradó összegből majd ezt a tervet megvalósíthatják. A következő év nyarán tartott testületi ülésen dr. Erős János szerencsi járási főorvos javasolta: a jelenleg meglévő mosómedence helyén, a természetes melegvíz-forrásokra alapozva, kellő nagyságú tükörfürdőt (kettős medencével külön a férfiaknak és nőknek), és mellette 2-3 szobát kádfürdők berendezésére kellene építeni. Úgy vélte, ott, a most még oly posványos helyen, a templom mellett lesz a fürdőnek helye, mert a rendeltetése mindkettőnek rokon: egyik a lelket, a másik a testet neveli, erősíti, edzi, tisztítja. A testület jóváhagyásával megalakult fürdőbizottság még adott évben feliratot intézett a földművelésügyi minisztériumhoz, azzal a kéréssel, hogy egy közegészségügyi mérnököt küldjön ki a fürdő helyének kiválasztása végett.

A következő év tavaszára Jankovszki János építész ingyen megtervezte a fürdőt gőzfürdővel, tükörfürdővel, 4 fülkét 2-2 márványkáddal, öltözőfülkékkel és nyári uszodával. A mély gödörből az országúttal egyenlő magasságban kiemelkedő fürdőépületet és sétateret teljes felszereléssel és vaskerítéssel megálmodó tervező, közel 47 800 korona kivitelezéshez szükséges költségvetését a testület egy kicsit drágának találta. Közben Pazár István közegészségügyi mérnök a kijelölt melegvíz terét 3 napig ásatta, vizsgálta, s kiderítette, hogy 2 jó melegvíz-forrás is van abban a körzetben, de azt is megállapította, hogy azon a területen egy gőzfürdő telepítése csak nagy költséggel és anyagilag csekély haszonnal járó lenne, s még ajánlatos volna egy darab területet a plébánia kertjéből megvenni.
Az ötlet megszületésének egyéves évfordulóján, amikorra úgy remélték, a forróság elől a szerencsiek az uszoda hűs vizében találnak menedékre, ott tartott a város, hogy lassan a reményét is kezdték elveszíteni a hőn óhajtott fürdő megvalósításának. Nehézséget okozott a kivitelezéshez szükséges anyagi fedezet előteremtése, akadályba ütközött a szomszédos plébánia területének megvétele, s ahogy teltek az évek, megkérdőjelezték a fürdő szükségességét is. Az ügy egészen 1908-ig vajúdott, amikor a földművelésügyi minisztérium szakközegeivel ingyen tervet és költségvetést bocsátott a város rendelkezésére. A telek ügye, a római katolikus templom és a plébánia közötti melegvíz-forrású terület kérdése is megoldódott. A plébánia kertjének vadvizes, hasznavehetetlen 2 méteres részéért a város szántóföldet ajánlott fel a kassai püspökségnek. Az építési költséget egy 70-75 ezer koronás hitelből szándékozott a testület fedezni. Eldöntendő függő kérdés maradt, hogy csupán kádfürdő és uszoda, vagy gőzfürdő is építtessék az akkor 8 ezer lakosú városnak.

Ellenzői is akadtak a terv kivitelezésének azon iparosok, kereskedők, hivatalnokok, földművelők körében, akik gyermekeik boldogulása szempontjából szívesebben látták volna a városban egy gimnázium megvalósulását, az improduktív, inkább költséggel járó fürdővel szemben.
A közfürdő építése amennyire egyértelműnek látszott, annyira nem volt az. Az 1908 áprilisában tartott képviselő-testületi ülés újabb döntése szerint a városnak elodázhatatlanul szüksége van a fürdőre. Az építésére felveendő kölcsön pedig a hosszú lejáratú törlesztése miatt a város büdzséjét nem fogja megterhelni. Ennek ellenére a magánérdekek és csoportérdekek lobbizása tovább folyt a fürdő ügye körül. A szomszéd falu, Bekecs fürdőbérlője, Schwartz Sámuel folyamatosan kampányolt a saját érdeke mellett, félvén a látogató-forgalom visszaesésétől.
A július 31-i testületi ülés 4 ellenszavazat mellett mégis elhatározta e közintézmény építését, s kiírta a tervrajz-pályázatot. Az építési költséget ekkorra már 100 ezer koronára becsülték, mely a lakosságot pótadókkal nem terheli. Az év végére azonban mégiscsak kiderült, hogy mintegy 64%-os aránykulcsú pótadót kell a költségvetésbe beiktatni. Az Államépítészeti Hivatal a tervek pályázat útján történő beszerzését azonban elvetette, a fürdőbizottság a tervek és költségvetés elkészítésével Dvorák Ede budapesti műépítészt bízta meg, aki szükségesnek tartotta a talaj hordképességének és vízbőségének megállapítását.
A következő év tavaszán felgyorsultak az események, de ekkorra az építési költség tervezett összege már 120 ezer koronára rúgott, s az ellenzők tábora ismét lábra kapott a megemelt adó miatt. Nevezetesen Kiss János gazda és ötven társa fellebbeztek Zemplén vármegyénél ez ügyben - mondván, építsen mindenki magának fürdőt, ha fürdeni akar -, de panaszukat a törvényhatósági bizottság elutasította, s kiírták a versenytárgyalást a fürdőépítés tekintetében. A munkálatok a pályázati hirdetmény szerint két csoportra oszlanak: 1. A létesítendő fürdő és uszoda magasépítménye az összes föld-, beton- és alapozási munkálatokkal együtt; 2. Gépészeti munkák, csővezetékek, vízvezetékek, szerelvények és berendezések.
Az első versenytárgyalást a két nagyon magas áron tett ajánlat miatt egy második követte, melyre már négy, de még mindig nagy összegű költségvetés érkezett. A beérkezett zárt ajánlatok szerint a fürdő körülbelül 170 ezer koronába kerülne. Három megoldás kínálkozott a bizottság számára: új pályázatot ír ki, vagy a pályázók valamelyikével lép tárgyalásba, illetve a saját erőből kivitelezett építkezést fogja javasolni. Végül az események kedvező fordulatának köszönhetően a döntést jelentős mértékben megkönnyítette, hogy a Soproni Takarékpénztár elfogadható hitelkínálatával szinte egy időben érkezett egy előnyös ajánlat a kivitelezésre is. A Balog, Bényei és Venglárcsek építési vállalkozóknak a magas építmények fölépítésére tett ajánlatukkal szemben Grenyó Bertalan miskolci építész leszállította ajánlatát. A bizottság azért is fogadta el ezt a 109 900 koronás ajánlatot, mert a legtöbb személyi és vagyoni garanciát adta. A műszaki berendezési és felszerelési munkálatokra már az első versenytárgyalásnál elfogadható ajánlatot tevő Körting B. és E. budapesti céggel kötötte meg a szerződést 30 ezer korona értékben. Ennek megfelelően a község 150 ezer korona, 50 éves lejáratú kölcsönt vett fel.
Az építkezés szeptemberben megkezdődött, de az újabb akadályt az építési telken lévő két évszázados topolyafa kivágása okozta, mely ismét felborzolta a kedélyeket. A község végül árverésen adta el azokat 51 koronáért. Kiss János azzal a feltétellel kapta meg a hatalmas fákat, hogy neki kell azokat kivágatni, ami 80, míg a villamos vezetékek ideiglenes eltávolítása 30 koronájába került.
Újabb probléma merült fel a fürdő szennyvizének elvezetése kapcsán, amit az építkezés megkezdése előtt nem tisztáztak. Szirmay Sándor engedélye volt szükséges ahhoz, hogy a használt víz a fürdőből a gróf várkastélyának területét átszelő vízelvezető csatornába folyhasson.

Mindezen akadályok elhárulása és a telepengedélyezési eljárás után teljes erővel haladt az építkezés, olyannyira, hogy még éjszakai világítás mellett is dolgoztak. Hatalmas lámpák tették az építési területet nappali fényűvé, mely még a nagyvárosokban is ritkaságszámba ment annak idején, így akadt is a látványnak számos nézője.
A novemberi esőzések azonban újabb nehézségeket támasztottak a kivitelezők elé, mivel a nagy mennyiségű, az Árpád-hegyről lezúduló víz megrepesztette a falakat, melyek egyikét lebontás után újra kellett építeni.
Ehhez hasonló kisebb-nagyobb viszontagságok után végre 1910 nyarára elkészült a régen áhított községi fürdő szecessziós épülete, melyet használatra átadtak a nagyközönségnek, egyelőre uszoda nélkül.

A szerencsi strand elődje, az 1903-ban elkészült, a cukorgyár mellett, gazdasági célokra létesített központi magtár melletti tó volt, melynek partját kabinokkal is ellátták. A gyári hűtőtóként köztudatban szereplő víztározóval együtt, a későbbi években, az uszoda megléte után is sokáig használták.
A cölöpökre alapozott fürdő épületének belső udvarán az 1920-as években, Dávidházy Imre okleveles mérnök tervei alapján megépült a strand. Bejárata a Kisvásártér felé nézett, jobbról egy gyümölcsüzlettel, balról pedig az értéktárgy-megőrzővel keretezve. A kapun belépőt szemben a 12 méter széles, 25 méter hosszú strandmedence látványa fogadta, járdával és fából ácsolt filagóriával övezve. Ez utóbbi az évek során rózsalugassá, zöldövezetté burjánzott. Az uszoda 88 főre volt tervezve, de 150-en is voltak olykor benne. Jobbra a fiúk, balra a lányok öltözője, zuhanyzója és mellékhelyisége kapott helyet. Hátrébb a sarokban a napozni vágyóknak alakítottak ki a későbbiekben teraszt.

A két világháború között az uszoda elismert egyénisége Karsai László szerencsi vendéglős volt, aki a Balaton-átúszási versenyben is jeleskedett. A háború után a szerencsi polgárság úszásoktatását Lakárdy Albert vette szárnyai alá. Nemcsak felkeltette az érdeklődést e sport iránt, hanem csapatot szervezett, és életre hívta a legkülönbözőbb versenyeket: II. Rákóczi Ferenc-, Búvár Kund-emlékversenyeket, valamint tanítványai öregbítették városunk hírnevét az országban.
A fürdőnek több üzemeltetője akadt az évek során. 1914-ben a község kezelésében volt, s Bogdány Károly fürdőgondnok gondoskodott róla, hogy a látogatottsága egyre emelkedjen, nemcsak a helybeliek, hanem a vidékiek, sőt más városbéliek körében is. Népszerűségét fokozta az a tény, mely szerint hivatalosan nem volt gyógyfürdőnek deklarálva, de tapasztalat, szájhagyomány alapján mindinkább elterjedt kénes hévvizének áldásos hatása. Igen sok ember nyerte vissza általa egészségét, akiket még a világhírű pöstyényi fürdő sem volt képes meggyógyítani. Szemtanúk szerint Királyhelmecről hoztak el egy asszonyt, aki az iszappakolás után a saját lábán ment haza. A fürdőbizottságot támadások is érték, többek között az a vád, hogy drágák a belépőjegyek, s az 1 korona 20 filléres gőzfürdő árát szállítsa le 80 fillére. A fürdő a fűtő és a személyzet hadba vonulása miatt, 1915-ben bezárta kapuit addig, amíg megfelelő alkalmazottat nem talált.

Szentandrássy István, nyugalomba vonult MÁV főfelügyelő 1922-ben jött családjával Szerencsre, és átvette a fürdő bérletét. 1923-ban egy véletlen folytán gyógyhatású vastag iszapréteget találtak, amely azonban 1928-ban majdnem teljesen eltűnt. Ifjú Szentandrássy Istvánnak, a tulajdonképpeni fürdőbérlőnek sikerült a község vezetőségének hozzájárulásával az iszapos talajban rendszertelenül feltörő vizeket összegyűjteni, és a fürdőt bőségesen elegendő, állandó forrásvízzel ellátni. Eltervezték, hogy a víz még tisztábbá tétele miatt, annak állandó cirkulálásának biztosítása végett állandó befolyást létesítenek.

A gőzfürdő a harmincas években szombat kivételével, vidékieknek olcsó bentlakást és jó ellátást biztosítva reggel héttől este hétig volt nyitva, a közös strandolás este hatig volt lehetséges. A gazdasági válság idején, a szénhiány miatt már csak kijelölt napokon üzemelt a gőzfürdő: férfiaknak októbertől decemberig öt nap jutott, a nőknek pedig négy kijelölt nap reggel hattól este hatig. Az épület belsejében lépcsőzetes padsoraival állt a gőzkamra, mellette egy melegvizes és egy hidegvizes úszómedence várta a felfrissülni vágyókat. A medence szélén olyan csőrendszeres zuhanyszerkezetek álltak, amelyek sűrű lyuksorainak vízsugarai frissítően masszírozták a szaunázók testét.

A második világháború idején kisebb megszakításokkal, de üzemelt a szerencsi gőz- és kádfürdő, ugyanakkor nem volt elég a háború, az épület csarnokába ismeretlen tettes betört. A pénztárban sok pénzt nem talált, így mérgében a fatányérkákat, melyekben az aprópénz volt, az udvaron át menekülve a strand medencéjébe dobta. A háborús károkat szenvedett fürdő helyreállítása után a fokozódó szükségletet már nem elégítette ki a korszerűtlen fűtőkazán, ezért a régit lecserélték, és 61 ezer forintért újat állítottak be. További 21 ezer forintot költöttek a megsemmisült felszerelések pótlására, valamint lepedők, törülközők, pokrócok, zsákok vásárlására. Több ezer forintot költöttek a strandfürdő rendbe hozására is. Az ötvenes években a fürdőt havonta mintegy 50-60 beutalt beteg kereste fel, majd 1963-ban ismét sor került egy utolsó belső felújításra.
Mindezek ellenére a vízvezeték kiépülése, a lakások fürdőszobával való ellátásának elterjedése révén a szerencsi fürdő a hatvanas évektől kezdve egyre veszített jelentőségéből, végül a leromló, pusztuló épületet a '70-es években bezárták.
Napjainkban a város közepén álló, történelmi éveket megélt fürdő épületének megmentése, felújítása, hasznosítása épp időben, az utolsó órákban történik.

O. Z. M.